Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter a Magyary Program 12.0 bemutatóján úgy fogalmazott: a belpolitikai konfliktusok nem a kormány tehetetlenségét, hanem eredményes munkáját jelzik.
Navracsics Tibor szerint a belpolitikai konfliktusokat nem a kormány tehetetlensége, hanem éppen reformjai, a „beépült érdekviszonyok megtörése” idézi elő, vagyis azok a kabinet eredményes munkáját jelzik. A közigazgatási és igazságügyi miniszter erről pénteken, a Magyary Program 12.0, a közigazgatás-fejlesztés stratégiai dokumentumának budapesti bemutatóján beszélt. Navracsics megnyitó beszédében emlékeztetett, a tavaly nyáron bemutatott program célja a jó állam megteremtése, tehát a közjó elérése, a párt-, csoport- és részérdekek legyőzése, hogy a mindenkori kormányzat a nemzet érdekében dolgozhasson.
A politikus szerint a Magyary Program egyik legfontosabb erénye az önkritika és a rugalmasság, hogy a korábbi gyakorlattal szemben nem egy abszolút célhoz, hanem a folyton változó adottságokhoz igazodva próbálja elérni például azt, hogy a közigazgatás ne versenyképességet korlátozó, hanem ösztönző tényező legyen.